Soros söralanyunkat szintén nem kell bemutatni, reméljük. Mondhatjuk, közkívánatra következik: Barbãr. Nevével megegyezően pedig egy kifejezetten tökéletes párosítása a belga stílusú, viszonylag erős alkoholtartalomnak és a méz lágyságának.
A Barbãr-t a Lefevbre gyártja. A cég sörei azért ennyire ízletesek és kiváló minőségűek, mert a cég szerint Quenast (itt a cég székhelye is, Brüsszeltől délre) hegyoldalairól a völgybe lecsorduló rendkívül tiszta és jó minőségű artézi vizeket használják a sörfőzés folyamatában. Emellett persze a titkos receptnek is köszönhető a sör kiváló íze. A pörkölt maláta és a kiváló minőségű méz tökéletes elegye egy sörösüvegben. Na, de ne húzzuk az időt, lássuk a sört.
A Külső. Mondhatni tipikusan az a sör, amire ránézel és tükrözi, hogy egy sok évszázados hagyományokkal rendelkező belga sörgyár terméke. Tökéletesen passzol a történelméhez. Ehhez nem is lenne való egy dízájnos, futurisztikus üvegforma. Amilyennek lennie kell, ez olyan. Egyébként érdekes,hogy 0,33-as illetve 15 literes kiszerelésben kapható csak. Hát, vagy kicsit rúgsz be, vagy nagyon.
Ez egy Belgian Strong Pale Ale típusú sör. Ez már sok mindent (jót) sejtet. Szín, állag stimm. Kicsit sötétebb színre számítottam, de mondhatni tökéletes a színe. Kinyitás után rengeteg féle illat kezd terjedni. Nem rossz, nem rossz.
Az alkoholt nem érezni (még), utóizében viszont tényleg felfedezni a mézet. Nagyon jól csúszik. Kissé édeskés, de a maláta íze határozottan érezhető. Mindenesetre a méz kissé megzavart, abban a tekintetben, hogy ennél lényegesen édesebbet vártam. Egy enyhe karamell utóízt is érezni. Ízvilágra így összességében határozottan belga stílusú. Nem ilyet kell ajánlani az oldalbordátoknak. Teljesen egyben van a sör minden alkotóeleme. Mindent összevetve abszolút egy jó sör.
Az ember ugyanakkor akaratlanul is összehasonlítja például a Leffe-vel. A mézes utóíz mellett még valami szól a Barbãr mellett: kissé kontárul hangzik, de kevésbé kesernyés.
És nem egy utolsó szempont még az ár. Hipermarketben kb. 620 Ft-os árért kapható. Ha minőségre vágyunk azt meg kell fizetni. Ha csak a belga stílust akarjuk kipróbálni, jó a Leffe is.
De ez a sör is tipikusan olyan, hogy ha nem innánk, szegényebbek lennénk ennyivel is. Úgyhogy igyuk csak.
ár:7\10
íz: 7\10
külső: 8\10