Az első részben az alsóerjesztésű sörök főbb típusait mutattuk be, most pedig akármilyen furcsa is: jöjjenek a felsőerjesztésű sörök.
Búzasör
Az első részben az alsóerjesztésű sörök főbb típusait mutattuk be, most pedig akármilyen furcsa is: jöjjenek a felsőerjesztésű sörök.
Búzasör
A napokban fogadták el a „Fucking Hell”-t, mint márkanevet Ausztriában. Azt hiszem, nem kell magyarázni, hogy miért ellenkeztek sokan a név ellen.
A nyilvánvaló jelentésével ellentétben a név a településre, az ausztriai Fucking-ra utal, mert igen, létezik egy ilyen település Salzburgtól nem messze. A „hell” pedig a világos sörre utal – így áll össze a Fucking Hell név.
„Azoknak, akik szeretik a sört és a pezsgőt is. Kitűnő alternatíva egy bor helyett különleges alkalmakra. Ezzel garantáltan a társaság középpontja lehetsz.”
...csak néhány marketingszagú mondat az elején, a sör jellemzésére. A neve Krait Prestige Champagne Lager és a világszerte is híres belga Rodenbach sörgyár készíti már több éve. 2006 óta egész pontosan, akkor a maga típusában ez volt az legelső a világon.
Szintén volt már korábbi írásunkban szó a boros sörökről, hogy tulajdonképpen nevezhetjük-e ezeket sörnek, hiszen szőlőből készítik őket és nem is különböznek a boroktól annyira. Nos, ugyanezt a kérdést veti fel ez a 8%-os "pezsgős sör", de sörként lett anyakönyvezve a Rodenbach Krait Prestige, úgyhogy fogadjuk el aként.
Sörként pedig egy igazi különlegesség. Ennek megfelelően sörkedvelőknek és ínyenceknek ünnepléskor és jeles alkalmakkor feltétlenűl javasolt.
Szóval, adódik a kérdés: ez, vagy maradjon a hagyományos pezsgő?
Hozzávalók: vegyük a világ egyik legritkább és legdrágább kávéját, ami nem mellesleg egy „palm civet” nevű macskaféle ürülékéből készítenek és kb. 600 dollárba kerül, aztán gondoljunk egy nagyot és tegyünk belőle egy Imperial stout típusú sörbe, majd kezdjük el árulni Mikkeller Beer Geek Brunch néven jó drágán.
neves külföldi oldal, a ratebeer.com majdnem 600 felhasználója tesztelte a sört, és eddig kitűnő pontszámokat ért el, sokan az egyik legjobb Imperial stout típusú sörnek tartják a világon.
Van egy dolog, amit általában nem szeretünk, mégpedig hogy meleg a sörünk. De van, amikor muszáj melegen inni a sört, mert kifejezetten erre készült. Vagy mert annyira hideg van és forró alkoholra vágyik szervezetünk.
Az okos svájciak kitalálták, hogy mit kezdjenek a hűvös időjárásukkal. Elkezdtek olyan sört gyártani, már lassan 10 éve, amit melegen, sőt forrón kell fogyasztani. A sör becsületes neve: Brasserie des Franches-Montagnes' La Dragonne, és egy téli fűszeres ale típusú nedű.
Első hallásra elég furán hangzik, hogy egy sört forrón igyunk, de ha belegondolunk, hogy ez gyakorlatilag egy sörben reinkarnálódott forró csokis alkoholos ital, hmm, hát nem lehet rossz.